2013. október 19., szombat

Egy összekulcsolt kéz

2013.10.17. Poétikai Szílusgyakorlat óra hf.

Egy összekulcsolt kéz



Kilátástalan helyzetekben az ember kétségbeesett döntéseket hoz, így telt ő is. Valami olyasmivel próbálkozott, amit még soha nem csinált. Furcsa volt. Szokatlan, de mégis megtette. Ő, aki soha nem hitt semmiben most az ágy lábánál térdelt és imádkozott. Vagy legalább is megpróbálkozott…. Elméletben tudta mit kell csinálni, térdet hajtani, kezeket összekulcsolni, szemeket behunyni, és őszinte szavakat mormolni. Igen, ez az, amit csinálni akart, de valahogy még sem ment. Egyre másra csak azt kérdezte magától, hogy mégis mi a fenét csinál. Gyötrődve nézett a kézére mintha csak most látná először. Görcsösen összeszorította az ujjait, ahogyan az erőlködéstő felbőszülten próbálkozott mondani valamit, de a szavak csak nem jöttek. Nézte, bámulta a kezét. Nem volt benne semmi szokatlan. Minden reggel ezt látta, amikor felkelt, és ezt látta lefekvésnél is. Most valahogy mégis minden más volt. Mintha ez az összekulcsolt kéz lenne a megoldás mindenre, mintha a mozdulat következtében az ima is megszületne, de semmi sem történt. Csak nézte a kezét majdhogynem áhítatosan, de semmi sem történt. Nézte a kemény, munkától kérges kezeket. Számolgatta az itt-ott észrevehető kisebb vágásokat, sebeket. Semmi változás. A bőrkeményedések is ugyanott voltak, a tenyere és az ujjai találkozásánál lévő apró párnácskák helyén. A tenyerébe vésett életvonalak, amelyek a sors kiolvashatatlan döntéseit tartalmazták most is mély árokként húzódtak. Ugyanott. A tövig rágott körmein sem volt semmi változás. Na jó, talán mégis. A tegnapi vörös foltok elmúltak, a körömágynál feltépett bőr már kezdett behegedni, de akkor is, semmi egyéb. Idegesen kapargatta a már félig feljött körömlakkot, s kelletlenül megállapította, ez nem egy igényes, hanem egy dolgos kéz. Nem vonzó, de bizonyíték. Ez is azt mondja mi mindent megtett. Ő mindent megpróbált. De itt, már csak az ima segíthet...

2013. május 28., kedd

A jövő kezdete


2012. Október 25.



A jövő kezdete


Amikor elkezdtük nézni a filmet azt gondoltam, milyen egyszerű feladatot kaptunk, egy filmet bárki végig tud elemezni. De ahogy haladtunk és ahogy óráról órára néztük, a kibontakozó cselekményszálak és szereplők által megfogalmazott események, számos problémakört vetettek fel, és már abban sem vagyok, biztos hogyan induljak neki az esszémnek.
Hogy „problémák” közül mik voltak a jelentősebbek? Nyilván mindenkinek más. Számomra azonban talán az erkölcsi kérdések a legérdekesebbek, mint például előítéletek, erőszak, hazugság, becsület, megbocsátás stb. Ezeket mind szeretném kifejteni, de azt hiszem, hogy az esszémet azzal kezdeném amivel a film is indít:
Hogyan/ Mivel lehet jobbá tenni a világot?
Őszintén szólva, ha nekem adnák ezt a feladatot vagy inkább ha nekem tennék fel ezt a kérdést, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám válaszolni. Sokkal inkább tudnék egy kifordított választ adni, mint például, hogy mivel nem lehet. Amiben biztos vagyok, hogy nem háborúval vagy egyéb modern ötlettel, amik közül a történelem során semmi sem vált be.
Olyan ez , mint amikor a környezetvédők neki állnak amellett érvelni , hogy mi emberek elpusztítjuk a földet, holott a Föld nem fog elpusztulni. Az lehet, hogy elsivatagosodik és kihal róla minden élőlény, köztük az ember is, de fizikai értelemben a Föld még mindig meg lesz, még mindig a Nap körül fog keringeni.
Persze ez csak egy példa arra, hogy, a társadalom sosem lesz tökéletes, mindig lesz olyan valaki, aki uralkodni akar a másikon, aki jobb akar lenni valakinél.
Nem hiszek az utópisztikus elméletekben, hogy minden ember jó, ugyanakkor az eredendő bűnben sem igazán. Leginkább azt a mondást vallom magaménak, hogy minden ember a maga szerencséjének a kovácsa. Van, akinek nehezebb, hiszen nem születünk mind anyagi jó létbe, magas társadalmi körbe. De hány olyan történetet lehet mondani, hány olyan híres ember van, aki a senkiből lett valaki, aki a semmiből hozott létre valamit?
A baj inkább ott van, hogy kinek milyen a jelleme. Ki hogyan küzd meg a mindennapi problémákkal. Ahogy a filmben láthattuk, a kisfiú szülei alkoholisták voltak. Lehet, hogy az egyik rángatta magával a másikat, de alapvetően mindketten gyenge jelleműek voltak. Bár így visszagondolva a nő talán levetkőzte ezt a végére. Nem tudom ez a miatt volt-e vajon, hogy megtalálta azt a személyt, akiért a nők beképzelik maguknak azt a szöveget hogy „érte megéri élni és jobbnak lenni” vagy azért mert a fia, az életének legfontosabb személye hitt benne. Mindenesetre ez a momentum igazolt engem, miszerint ez is csak elhatározás kérdése.
Ki mihez kezd, ha úgy látja az élete romokba hever? A filmben erre számos példa volt, és nem éppen jó értelemben. Láttunk olyat, aki elitta mindenét, valakit, aki öngyilkos akart lenni, valakit, aki magába zárkózottan és bizalmatlanul élt, valakit, aki az utcára került és sorolhatnám még.
Mint már említettem számos kérdés fogalmazódott meg bennem. Köztük az egyik legérdekesebb az, hogy mi a jelentősége az anya és fia közötti kapcsolatnak?

Az anya iszákos volt, az apa és a nagyi szintén. A kisfiú mégis rendes. Van, aki ezt viszi tovább a saját családjában. Összetalálkozik egy másik sérülttel és az ő családja is sérült lesz. De van olyan, aki a saját életéből okulva, a családjában látottak után jobb ember lesz, mert meg akarja mutatni, be akarja bizonyítani magának, hogy ő nem olyan, mint a szülei. Aazt hiszem a kisrác is ilyen. Talán ezért is ragaszkodott annyira az” add tovább” mozgalmához.
Az anya egy érdekes karakter volt, próbált gondoskodni a fiáról, jó anya akart lenni, de valahogy mindig elszúrta. Hiába tűntette el a kisfiú az alkoholos üvegeket valahol mindig volt egy kis eldugott szesz. A fia hiába kérte, nem igazán sikerült túljutnia az alkoholproblémáján, egészen addig, amíg nem szembesült a ténnyel, hogy így a saját fiát is elveszíti, bár a hajléktalan férfi is élénk példa lehetett a számára.
A nő előítéletes volt, legalább is a hajléktalannal szemben. Míg a fia csak azt nézte, hogy jót tegyen valakivel, hogy adjon egy második esélyt addig, a nő elvakultan hitt a benne kialakult sztereotípiákban, holott semmivel sem volt különb.
Amint erre rájött, elfogadta és bevallotta magának alkoholista voltát és hogy igenis problémákkal küzd, érezhető változások következtek be. Mit is jelent ez? Szerintem azt, hogy amíg nem jött erre rá, nem érzett késztetést magában arra, hogy változzon, hogy megpróbáljon megjavulni, meggyógyulni. Nem jött rá arra, hogy igenis segítségre van szüksége, de amint bevallotta mindezt magának, tudta, hogy nem csak magáért kell leszoknia, hanem a fiáért is.
Rájött, hogy van egy fia is, aki kezdi feladni a bele vetett hitét, aki nem éppen a legjobb szülői példát látta. Egy idő után arra is ráébredt, hogy amíg szemellenzővel járt, szépen lassan kezdte elveszíteni a gyermekét és annak a megbecsülését. Aztán amint elkezdett egy kis erőfeszítést mutatni, a fia is nagyobb bizalommal fordult az irányába.
Egy másik érdekes rész ebben az, amikor megjelenik az apa. Először azt hittem, hogy a nő csak hitegeti magát, nem értettem, hogy lehet ilyen bolond amiért hisz neki. Ugyan már, még a szeme se áll jól, de aztán rájöttem. A nő kapott egy második esélyt, a fia megbocsátott neki és Ő ugyanezt akarta tenni. Párhuzamot húzott önmaga és a kisfiú apja között, azt gondolván, hogy ha benne nem hittek volna, neki sem sikerült volna leszoknia. Így aztán harcolva a józan ésszel beleesik abba a hibába, hogy elhiszi a férfi hitegetését, holott szerintem a férfi egy percig sem gondolja komolyan a „legyünk megint egy család szöveget”. Legbelül talán a nő is érzi, mégis szerintem csalódott volt, hogy a férfinek nem sikerült.
Az anyjánál már nem követi el ezt a hibát, ha lehet annak mondani. Szépen lassan ad neki egy újabb lehetőséget, de már nem akkora lelkesedéssel és buzgó hittel, mint a fia apjánál. Nyilván hatással volt rá az, hogy az asszony betartotta az ígéretét, sosem volt részeg az unokája látogatásakor és normális nagymamaként viselkedett, de nem tudott túllépni a korábbi kudarcán.
Ami azonban én nem tudok túllépni, az a film vége. Nagyon megrendültem, amikor a kisfiút leszúrták és nem csak azért, mert váratlan szál volt. A hírekben rengetegszer hallani késelős gyilkosságról, ami pénzről szól, még ha csak forintokról is. Na, de egy általános iskolában…

Talán a rendező így akta lezárni azt a folyamatos happy endet és vidámságot, ami a film végére érezhető volt, számomra azonban nagy arculcsapás volt. Egészen a kisfiú haláláig egy hatalmas motivációs filmnek éreztem a történetet, de ennél a cselekménynél úgymond visszarepültem a valóságba és rá kellet jönnöm, hogy utópisztikus világ tényleg nincs. Ezt persze már kifejtettem, de azért megdöbbentő jelent volt.
Azt éreztem, mintha a forgatókönyvíró sem hinne ebben a tökéletes társadalomban, ebben a csodálatos világban. Igen, a mozgalom elindul, kinőtte magát, de nem törölte el azokat az ellentéteket, amik a világban mindig is voltak.
Még mindig az erősebb uralkodott a gyengébbiken. A késelős srác megverte, majd leszúrta a gyengébbiket 12-13 évesen. Ezek után elég nehéz hinni egy fantáziavilágba, minekután visszarángatnak a kegyetlen valóságba.

Így utólag azt mondanám tetszett a film, még akkor is, ha szembesülnöm kellet a kegyetlen valósággal, de azért sosem lesz a kedvenceim között.

Mimi Leder - A jövő kezdete (Pay It Forward)




Érettségi - Story Board

CSELEKMÉNY LEÍRÁS
1.        Az első beállításban egy hold képe látszódik, ami jelzi, hogy a jelenet késő éjjel játszódik.
2.        A Pénelopét alakító Petra magas sarkúban sétál egy keskeny járdán.
3.        Továbbra is Petra látható, de most az egész alakja látszik a felvételen, valamint a falra vetülő, jól kivehető árnyéka is.
4.        Ismétlődik a második beállítás, Petra magas sarkúban sétál.
5.        Még mindig Petra lába látató, de sétálás közben megáll, félig kifordul, majd tovább halad tovább,
6.        A David-et alakító Dávid befordul egy sötét sarokról ugyanarra a keskeny járdára ahol korábban Petra sétált, lendületesen lépked, az esernyőjét ütemesen a betonra csapva. Ezáltal a néző megérti, hogy a nő miért fordult meg az előbbi beállításban.
7.        Dávid egész alakja látszik és a falra vetülő árnyéka is, hasonlóan a Petráról látható harmadik beállításhoz.
8.        Ismétlődik a második beállítás, vagyis az ahogy Petra sétál.
9.        Ismétlődik a hetedik beállítás, Dávid falra vetülő árnyékát és öt magát láthatjuk.
10.    Petra ismét megfordul, majd miután visszafordul, sietősebbre veszi a tempót.
11.    Dávid lába (és az esernyő) látható amint továbbra is a keskeny járdán sétál.
12.    Petra továbbra is a járdán sétál, de a kamera már nem követi őt, a lábát csak hátulról látjuk, ahogy egyre távolodik.
13.    Dávid befordul a sarkon, a néző számára pedig csak a ház oldala látható hosszú pillanatokig, mígnem, Dávid visszafelé jön, zsebre tett kézzel, eléggé sietősen.
14.    A néző Petra holttestét látja elterülve, félig a falnak dőlve. Ebből és a tizenharmadik beállításban látottakból lehet követeztetni, hogy gyilkosság történt.
15.    Petra arcából csak a szája valamint a tükörképe látható, ahogy rúzsozza magát.
16.    A néző továbbra is közeli képet lát, Petra a szemeit spirálozza.
17.    A szempillaspirál helyett a néző láthatja, ahogy Petra a szempilláit göndöríti. Az előző beállításhoz hasonlóan ez is szemtől szemben látható, mintha csak a tükör másik oldalán lennénk.
18.    Csak a nyak és a felsőtest látható, a hangsúlyt a hosszú szőke haj kapja, amit Petra éppen kifésül.
19.    Egy asztalon hanyagul elhelyezett szépítkező szerek, ékszerek, mécsesek láthatóak, majd Petra belép a képbe, eltakarva az eddig látottakat. A kezében lévő meghívót kinyitja majd újra összecsukva az asztalra dobja, kezébe veszi az ékszeres dobozból kilógó gyöngysort és a nyakához húzza.
20.    Utolsó szépítkező mozdulatként, a már gyöngysorba bújtatott nyakát beparfümözi.
21.    Petra a már korábban látható, asztalon elhelyezkedő mécseseket fújja el.
22.    Végül belebújik a magas sarkújába és a fénycsíkon, ami úgy látszik mintha egy félig nyitott ajtón szűrődne be, kisétál. Ez a beállítás kulcsfontosságú, a néző itt kapcsolja össze őt a halott nővel.
23.    Visszakerülünk a jelenbe, ahol közelről látható a nő keze és az abból lassan, de bőven csordogáló vér, valamint az otthagyott véres kés.
1.      Beállítás
       Zene: Dead Silence Theme
       Zaj, zörej:  -
       Képkivágás: kistotál
       Kameramozgás: -
       Kameraállás: alsó
       Effekt: Flash Light-al kezdődik
Leírás: A description...
2.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...

3.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: kistotál
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
4.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...

5.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuperplán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...Leírás: A description...
6.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...

7.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: kistotál
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
8.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
9.      Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: kistotál
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
10.  Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt:  éles vágás
Leírás: A description...Leírás: A description...

11.  Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
12.  Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: A magas sarkú kopogása, az esernyő odacsapása
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...


13.  Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: Az esernyő odacsapása
        Képkivágás: kistotál
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...Leírás: A description...Leírás: A description...
14.  Beállítás
        Zene: Dead Silence Theme
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: kistotál
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: felső
        Effekt: Flash Light a beállítás végén
Leírás: A description...

15.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
16.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás

                         Leírás: A description...


17.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...
18.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
                                        Leírás: A description...

19.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: hallatszik a levél csattanása, ahogy Petra az asztalra ejti
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...Leírás: A description...Leírás: A description...
20.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...


21.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...Leírás: A description...
22.  Beállítás
        Zene: Tango with Lions – In a Bar
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: -
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: Flash Dark a beállítás végén
Leírás: A description...

23.  Beállítás

        Zene: Marq van Mazijk – Silent Night
        Zaj, zörej: -
        Képkivágás: szuper plán
        Kameramozgás: kocsizás
        Kameraállás: hagyományos
        Effekt: éles vágás
Leírás: A description...

MOZGÓKÉP KULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI-VIZSGAMUNKA
Készítette:
Rabatin Olívia
11. B
Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium
Bp. 2013.