A jövő kezdete

2012. Október 25.

A jövő kezdete

Amikor elkezdtük nézni a filmet azt gondoltam, milyen egyszerű feladatot kaptunk, egy filmet bárki végig tud elemezni. De ahogy haladtunk és ahogy óráról órára néztük, a kibontakozó cselekményszálak és szereplők által megfogalmazott események, számos problémakört vetettek fel, és már abban sem vagyok, biztos hogyan induljak neki az esszémnek.

Hogy „problémák” közül mik voltak a jelentősebbek? Nyilván mindenkinek más. Számomra azonban talán az erkölcsi kérdések a legérdekesebbek, mint például előítéletek, erőszak, hazugság, becsület, megbocsátás stb. Ezeket mind szeretném kifejteni, de azt hiszem, hogy az esszémet azzal kezdeném amivel a film is indít:

Hogyan/ Mivel lehet jobbá tenni a világot?

Őszintén szólva, ha nekem adnák ezt a feladatot vagy inkább ha nekem tennék fel ezt a kérdést, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám válaszolni. Sokkal inkább tudnék egy kifordított választ adni, mint például, hogy mivel nem lehet. Amiben biztos vagyok, hogy nem háborúval vagy egyéb modern ötlettel, amik közül a történelem során semmi sem vált be.

Olyan ez , mint amikor a környezetvédők neki állnak amellett érvelni , hogy mi emberek elpusztítjuk a földet, holott a Föld nem fog elpusztulni. Az lehet, hogy elsivatagosodik és kihal róla minden élőlény, köztük az ember is, de fizikai értelemben a Föld még mindig meg lesz, még mindig a Nap körül fog keringeni.

Persze ez csak egy példa arra, hogy, a társadalom sosem lesz tökéletes, mindig lesz olyan valaki, aki uralkodni akar a másikon, aki jobb akar lenni valakinél.

Nem hiszek az utópisztikus elméletekben, hogy minden ember jó, ugyanakkor az eredendő bűnben sem igazán. Leginkább azt a mondást vallom magaménak, hogy minden ember a maga szerencséjének a kovácsa. Van, akinek nehezebb, hiszen nem születünk mind anyagi jó létbe, magas társadalmi körbe. De hány olyan történetet lehet mondani, hány olyan híres ember van, aki a senkiből lett valaki, aki a semmiből hozott létre valamit?

A baj inkább ott van, hogy kinek milyen a jelleme. Ki hogyan küzd meg a mindennapi problémákkal. Ahogy a filmben láthattuk, a kisfiú szülei alkoholisták voltak. Lehet, hogy az egyik rángatta magával a másikat, de alapvetően mindketten gyenge jelleműek voltak. Bár így visszagondolva a nő talán levetkőzte ezt a végére. Nem tudom ez a miatt volt-e vajon, hogy megtalálta azt a személyt, akiért a nők beképzelik maguknak azt a szöveget hogy „érte megéri élni és jobbnak lenni” vagy azért mert a fia, az életének legfontosabb személye hitt benne. Mindenesetre ez a momentum igazolt engem, miszerint ez is csak elhatározás kérdése.

Ki mihez kezd, ha úgy látja az élete romokba hever? A filmben erre számos példa volt, és nem éppen jó értelemben. Láttunk olyat, aki elitta mindenét, valakit, aki öngyilkos akart lenni, valakit, aki magába zárkózottan és bizalmatlanul élt, valakit, aki az utcára került és sorolhatnám még.

Mint már említettem számos kérdés fogalmazódott meg bennem. Köztük az egyik legérdekesebb az, hogy mi a jelentősége az anya és fia közötti kapcsolatnak?

Az anya iszákos volt, az apa és a nagyi szintén. A kisfiú mégis rendes. Van, aki ezt viszi tovább a saját családjában. Összetalálkozik egy másik sérülttel és az ő családja is sérült lesz. De van olyan, aki a saját életéből okulva, a családjában látottak után jobb ember lesz, mert meg akarja mutatni, be akarja bizonyítani magának, hogy ő nem olyan, mint a szülei. Aazt hiszem a kisrác is ilyen. Talán ezért is ragaszkodott annyira az” add tovább” mozgalmához.

Az anya egy érdekes karakter volt, próbált gondoskodni a fiáról, jó anya akart lenni, de valahogy mindig elszúrta. Hiába tűntette el a kisfiú az alkoholos üvegeket valahol mindig volt egy kis eldugott szesz. A fia hiába kérte, nem igazán sikerült túljutnia az alkoholproblémáján, egészen addig, amíg nem szembesült a ténnyel, hogy így a saját fiát is elveszíti, bár a hajléktalan férfi is élénk példa lehetett a számára.

A nő előítéletes volt, legalább is a hajléktalannal szemben. Míg a fia csak azt nézte, hogy jót tegyen valakivel, hogy adjon egy második esélyt addig, a nő elvakultan hitt a benne kialakult sztereotípiákban, holott semmivel sem volt különb.

Amint erre rájött, elfogadta és bevallotta magának alkoholista voltát és hogy igenis problémákkal küzd, érezhető változások következtek be. Mit is jelent ez? Szerintem azt, hogy amíg nem jött erre rá, nem érzett késztetést magában arra, hogy változzon, hogy megpróbáljon megjavulni, meggyógyulni. Nem jött rá arra, hogy igenis segítségre van szüksége, de amint bevallotta mindezt magának, tudta, hogy nem csak magáért kell leszoknia, hanem a fiáért is.

Rájött, hogy van egy fia is, aki kezdi feladni a bele vetett hitét, aki nem éppen a legjobb szülői példát látta. Egy idő után arra is ráébredt, hogy amíg szemellenzővel járt, szépen lassan kezdte elveszíteni a gyermekét és annak a megbecsülését. Aztán amint elkezdett egy kis erőfeszítést mutatni, a fia is nagyobb bizalommal fordult az irányába.

Egy másik érdekes rész ebben az, amikor megjelenik az apa. Először azt hittem, hogy a nő csak hitegeti magát, nem értettem, hogy lehet ilyen bolond amiért hisz neki. Ugyan már, még a szeme se áll jól, de aztán rájöttem. A nő kapott egy második esélyt, a fia megbocsátott neki és Ő ugyanezt akarta tenni. Párhuzamot húzott önmaga és a kisfiú apja között, azt gondolván, hogy ha benne nem hittek volna, neki sem sikerült volna leszoknia. Így aztán harcolva a józan ésszel beleesik abba a hibába, hogy elhiszi a férfi hitegetését, holott szerintem a férfi egy percig sem gondolja komolyan a „legyünk megint egy család szöveget”. Legbelül talán a nő is érzi, mégis szerintem csalódott volt, hogy a férfinek nem sikerült.

Az anyjánál már nem követi el ezt a hibát, ha lehet annak mondani. Szépen lassan ad neki egy újabb lehetőséget, de már nem akkora lelkesedéssel és buzgó hittel, mint a fia apjánál. Nyilván hatással volt rá az, hogy az asszony betartotta az ígéretét, sosem volt részeg az unokája látogatásakor és normális nagymamaként viselkedett, de nem tudott túllépni a korábbi kudarcán.

Ami azonban én nem tudok túllépni, az a film vége. Nagyon megrendültem, amikor a kisfiút leszúrták és nem csak azért, mert váratlan szál volt. A hírekben rengetegszer hallani késelős gyilkosságról, ami pénzről szól, még ha csak forintokról is. Na, de egy általános iskolában…

Talán a rendező így akta lezárni azt a folyamatos happy endet és vidámságot, ami a film végére érezhető volt, számomra azonban nagy arculcsapás volt. Egészen a kisfiú haláláig egy hatalmas motivációs filmnek éreztem a történetet, de ennél a cselekménynél úgymond visszarepültem a valóságba és rá kellet jönnöm, hogy utópisztikus világ tényleg nincs. Ezt persze már kifejtettem, de azért megdöbbentő jelent volt.

Azt éreztem, mintha a forgatókönyvíró sem hinne ebben a tökéletes társadalomban, ebben a csodálatos világban. Igen, a mozgalom elindul, kinőtte magát, de nem törölte el azokat az ellentéteket, amik a világban mindig is voltak.

Még mindig az erősebb uralkodott a gyengébbiken. A késelős srác megverte, majd leszúrta a gyengébbiket 12-13 évesen. Ezek után elég nehéz hinni egy fantáziavilágba, minekután visszarángatnak a kegyetlen valóságba.

Így utólag azt mondanám tetszett a film, még akkor is, ha szembesülnöm kellet a kegyetlen valósággal, de azért sosem lesz a kedvenceim között.

Mimi Leder - A jövő kezdete (Pay It Forward)