Hárítások

2012. November 27

HÁRÍTÁSOK

Több kérdés is felmerült bennem ezzel a témával kapcsolatban. Mit jelent a hárítás, mint fogalom pontosan? Az emberek többsége mit szokott elhárítani? Milyen hárítások vannak? Miért hárítunk el magunkról/tól dolgokat? Ez minden esetben rossz? És még sok más, de ami számomra legkézenfekvőbb volt az a felelősség és a kritika elhárítása volt.

Fontos, hogy az egyénnek egészséges önkritikája legyen, ennek hiánya épp úgy rossz mintha valaki túlzottan is sokat gondol magáról. Mindig vannak olyan emberek, akik le akarnak törni, rosszindulatúak vagy éppen pont, hogy őszinték és kimondják azt, amit gondolnak velünk kapcsolatban. Ettől ember az ember, nem mindig vagyunk tapintatosak, de el kell viselnünk mások véleményét még akkor is, ha nem értünk egyet vele. A lényeg csak az, hogy túl tudjunk rajta lépni, le tudjuk magunkról rázni, de az is fontos, hogy át tudjuk gondolni, fel tudjuk dolgozni és önmagunk ismerete által megvizsgálni, hogy vajon igaz e.

Közhelyes mondás, amikor azt mondják, hogy nyilván „nem veszed magadra, ha nem lenne igaz”. Nem egészen értek egyet ezzel a szófordulattal, mert alapvetően vannak sértődékeny emberek, de mint mondtam önmagunk ismerete, önnön bíráskodásunk segít abban, hogy megértsük és elfogadjuk más emberek véleményét. Néha van úgy, hogy fáj és rosszul esik, de sokszor segít az, ha más szemszögből vizsgáljuk önmagunkat, viselkedésünket és elfogadjuk, hogy egy idegen talán mindent más perspektívából lát. Nem jó az, ha hárítunk, át sem gondoljuk, csupán csak megsértődünk. Senki sem tökéletes.

Önmagam legnagyobb kritikusa én vagyok, közvetlen ez után pedig az anyukám, aki amolyan „ami a szívén az a száján” típusú ember, egy percig sem habozik, ha le akar teremteni és meg akarja mondani, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogy én gondolom. Nyíltan, de határozottan egy percig sem habozik véleményt mondani a viselkedésem felett, és bár legtöbbször a tudatom hátsó felében ott motoszkál egy gondolat, hogy igaza van, az esetek többségében hárítok. A szavai leperegnek rólam, mint a vízcsepp az esernyőmről. Nehéz elfogadnom, hogy igaza van, főként azért mert az anyukám és úgy érzem, pont neki nem kellene ilyet mondania. Azt akarom, hogy mindig tökéletesnek lásson és büszkeséget érezzen az iránt, hogy milyen ember lettem. Azt hiszem mások is így vannak ezzel. Könnyű elhárítani magunktól a kritikát, a sértőbb véleményeket, ha olyan emberek mondják, akik nem számítanak nekünk, akik nincsenek előkelő helyen a szívünkben. Itt is látszik milyen fontos az emberi kapcsolatokban a prioritás. Mindig attól esik a legrosszabbul a vélemény, akit a legjobban szeretünk, aki a legfontosabb számunkra.

Az őszinteség hatalmas arculcsapás tud lenni, nemcsak nekünk, hanem másoknak is, éppen ezért csak azt tudom tanácsolni, ha mi olyan véleményt szeretnénk hallani, ami építő is, nem csak sértő, akkor tegyük meg azt másokkal szemben, hogy mi is olyan kulturált hangnemben fogalmazzuk meg azt, amit mondani akarunk, ahogy azt másoktól is elvárjuk.